Sok olyan helyzet van, amitől libabőrösek lehetünk. Egy figyelmeztetés nélkül átfújó hideg szél, életünk szerelmének mélységes tekintete, kedvenc énekesünk koncertje vagy esetleg egy elképesztő történet. Különböző élmények okozhatnak libabőrösödést, és bár a tudomány tudja, hogyan történik, még mindig nem tudja pontosan megmagyarázni, miért.

Ahogy a fejbőrünkön, úgy a hajunknak is vannak gyökerei, ahol apró izmok vannak, amelyek megfeszülve vagy összehúzódva felállítják. A mechanizmus viszonylag egyszerű, de a rejtély annak megfejtésében rejlik, hogy miért. Miért van ránk pontosan ugyanolyan hatással a hideg és valami, ami megmozgat minket?

A legelfogadhatóbb elmélet a túlélési ösztön. Réges-régen őseinknek sokkal több szőr és hajszál volt, mint nekünk ma, és azért álltak fel, hogy hidegben szigetelőréteget képezzenek, vagy hogy figyelmeztessenek minket a veszélyre. De ez nem magyarázza meg, hogy miért leszünk libabőrösek, amikor meghalljuk a kedvenc dalunkat, ugye?

Mitchell Colver, a Utah-i Egyetem kutatója szerint egy tapasztalt énekes hangszálai arra vannak kiképezve, hogy dallamosan sikítsanak, és az agyunk ugyanúgy érzékeli ezeket a rezgéseket, mintha valaki veszélyben lenne.

Amint a "veszélyhelyzet" elmúlt, az agy dopamint szabadít fel, ami egy boldogságot kiváltó vegyi anyag. Röviden, a hidegrázás olyan, mint egyfajta megkönnyebbülés, hogy rájövünk, hogy nem vagyunk veszélyben, és megnyugodhatunk. Az emberi test tényleg egészen elképesztő, nem igaz?