Írta Paul McCartney és elindította a Beatles 1968-ban, a dal "Hey Jude" a 20. század egyik leghalhatatlanabb klasszikusává vált, egyetemes repertoárunk részeként: hihetetlen elképzelni, hogy létezett olyan világ és idő, amikor a "Hey Jude" és a "na na na na na" egyszerűen még nem létezett. Az ikonikus felvétel egy újabb Beatles-kompaktlemezként jelent meg, és hamar himnusszá vált - nem kis részben felejthetetlen zárókórusának köszönhetően.

A dal eredeti címe "Hey Jules" volt, és Paul és Julian Lennon, John első feleségétől, Cynthiától született fia közötti párbeszédként íródott, hogy megvigasztalja az akkor 5 éves gyermeket szülei válása idején. Paul meglátogatta Cynthiát és keresztfiát, és útközben, vezetés közben, miközben azon gondolkodott, mit mondjon a fiúnak, dúdolni kezdett.

A "Hey Jude" a kompakt lemez A oldalán jelent meg, amelynek másik oldalán Lennon magával ragadó (és ugyancsak szenzációs) "Revolution" című dala szerepelt, és a Beatles leghosszabb ideig listavezető dala lett, kilenc héten át megszakítás nélkül az első helyen állt, nyolcmillió eladott példányban.

Na, na, na: miért a "Hey Jude" vége a popzene legnagyobb pillanata?

A megjelenésre a Beatles, akik két éve nem léptek fel élőben, készített egy videót, amelyben közönség előtt játszottak egy zenekarral. A feltűnő elejétől kezdve, amikor a fiatal Paul egyenesen a kamerába néz, és a dal címadó dallamát intonálja, egészen a végéig, a klipben minden történelmi jelentőségűvé vált, és ennek az előadásnak a tévéműsorokban való bemutatása a "Hey Jude"-ot a világhírűvé tette.azonnali siker.

Van azonban ez az egy momentum, amely a mai napig, a McCartney által folyamatosan adott koncerteken, a "Hey Jude"-ot a popzene egyik, ha nem a legnagyobb pillanatává teszi: a záró, négyperces szakasz; a coda aki arra kéri a közönséget, hogy kántálják a "na, na, na...", amíg meg nem ismétli a dal mottóját, egy katartikus és érzelmi robbanásban.

A közönség tapadása az első alkalommal a zenekar meghívására történt, a közönség betört a színpadra, hogy énekeljen, és ez a meghívás a mai napig tart - mint a legegyszerűbb eposz, egy emlékezetes popdal, amely soha nem ér véget: nincs olyan Paul-koncert, ahol a közönség ne énekelné könnyek között ezt a befejezést. Ez az őszinte közösség pillanata, még ilyen polarizált időkben is, amelyben aMinden idők legnagyobb népszerű dalszerzője egy dalban hívja össze a világot. Szinte szöveg nélkül, gyakorlatilag szavak nélkül, legfeljebb három akkorddal és egy egyszerű dallammal. Közvetlenül a szívhez szól.

Az a tény, hogy a B-oldalon szerepel a "Revolution" - vitathatatlanul a Beatles legpolitizáltabb dala -, úgy tűnik, aláhúzza az ilyen közösség érzését, mint a dal lényeges, ténylegesen politikai részét. 1968-ban, az egész 20. század egyik legzavarosabb évében jelent meg a "Hey Jude".

Van valami hatásos és érzelmileg közvetlen (és ezért a szó mikro- és emberi értelmében politikai) abban, hogy a történelemnek ebben a pillanatában az egész világot meghívják, hogy együtt énekeljenek egy dallamot, amelynek nincs nagyobb üzenete, mint maga az egység, a fájdalom legyőzése - a szomorú dalból valami jobbá válás.

Külön öröm lehet egy zeneszerző számára, ha a repertoárjában van egy olyan darab, amely képes arra, hogy egy egész stadiont bármilyen helyen és időben együtt énekeljen, ilyen unisono és természetes módon, mint a "Hey Jude" befejezése. A szambának hagyománya van az ilyen típusú refrénnek - amikor egy dallamot csak énekelnek, szöveg nélkül, hogy a közönség együtt énekeljen -, de a kulturális és nyelvi korlátok miatt,Sajnos ez a stílus nem jut el ilyen erővel a világ többi részébe.

Így a "Hey Jude" nem csak Paul mint dalszerző - aki mindössze 26 éves volt, amikor a lemez megjelent - és a Beatles mint zenekar érettségének szimbólumává vált, hanem megerősítette magát, mint az örökké nyitott meghívás a világ számára, hogy - legalábbis a dal utolsó 4 percében - korlátlanul egyesüljön.

A világ pedig elfogadta a meghívást, elsajátította a dal strófáiban felkínált üzenetet, és végül - legalábbis a zárókórus alatt - gyakorolta azt, amit a szöveg sugall, hogy nem mi cipeljük a világot a vállunkon, egyfajta partnerségben az egész bolygóval az elmúlt 50 évben a popzene történetének legnagyobb hatású pillanatát kovácsolva.