Marina Abramović napjaink egyik vezető és talán leghíresebb előadóművésze. Közismert arról, hogy a test és az elme állóképességét próbára teszi, előadásaival közel 50 éve hat a közönségre és a kritikusokra egyaránt, és nagyon fontos betekintést nyújt az emberi pszichológiába és természetbe.

Az alábbiakban további részleteket közlünk Abramović pályafutásáról, és bemutatunk néhány fontosabb művét.

- Értsd meg Marina Abramovic abortuszról szóló kijelentésének miértjét és miértjeit

Ki az a Marina Abramović?

Abramović az egyik legnagyobb kortárs performanszművész.

Marina Abramović performanszművész, aki saját testét használja tárgyként és kifejezőeszközként. Műveinek általános célja: az emberi lény fizikai és mentális határainak vizsgálata. Általában a "performanszművészet nagymamájának" nevezi magát, de a kritikusok "a performanszművészet nagyasszonyaként" is emlegetik.

Abramović 1946-ban született a szerbiai Belgrádban (az egykori Jugoszláviában), és az 1970-es évek elején kezdte pályafutását. Az egykori Jugoszláv Kommunista Párt gerilláinak lányaként szigorú nevelésben részesült, és már korán érdeklődött a művészet világa iránt.

- Banksy: ki ma az egyik legnagyobb név az utcai művészetben?

1965-ben a nemzeti fővárosban, a Képzőművészeti Akadémián festészetet tanult, de hamarosan rájött, hogy a performansz az ideális művészi megnyilvánulási forma számára. Hét évvel később a horvátországi Zágrábban, a Képzőművészeti Akadémián szerzett posztgraduális diplomát.

Fő szakmai partnere a német művész volt Ulay 1976 és 1988 között több közös alkotást is készítettek, egészen addig, amelyik bejelentette, hogy különváltak. A Kínai Nagy Fal ellentétes oldalán helyezkedtek el, és addig sétáltak egymás felé, amíg az emlékmű közepén találkoztak és elbúcsúztak egymástól. Az előadás címe "A szerelmesek" volt.

Abramović fő művei

Marina Abramovićról beszélni műveinek említése nélkül gyakorlatilag lehetetlen, hiszen ő a testet a művészi felfedezés helyeként értelmezi, még akkor is, ha emiatt az egészsége veszélybe kerülhet. Performanszai általában hosszú ideig tartanak, és gyakran teszik ki a művészt a fájdalom és a veszély szélsőséges körülményeknek.

Abramović művészetének másik központi pontja a közönséggel való integráció. Hisz a művész és a néző közötti bevonódás fontosságában. Ezért szereti meghívni az embereket, hogy vegyenek részt az előadásaiban, és így munkatársakká válnak.

- Mit láttunk Marina Abramovic művésznő közösségi föld című kiállításán az SP-ben

Ritmus 10 (1973): Ez a "Rhythms" című sorozat első előadása, amelyre Skócia fővárosában, Edinburgh-ban került sor. Abramović ebben egy kés pengéjével haladt az ujjai közötti térben. Minden alkalommal, amikor hibázott és akaratlanul megsérült, kicserélte a kést, és kezdte elölről. A szándék az volt, hogy ugyanazokat a hibákat ismételje meg, utalva a rituálékra és az ismétlés mozdulatára.

Rhythm 5 (1974): Ebben a performanszban a művésznő egy hatalmas, csillag alakú fa szerkezetet helyezett el a belgrádi diákközpont padlóján. Ezután levágta a haját és a körmeit, majd a szerkezet szélei által keltett lángokba dobta őket. Végül Abramović lefeküdt a csillag közepére. A megtisztulás gondolatának metaforájaként funkcionálva a performanszot meg kellett szakítani.miután a művész túl sok füstöt lélegzett be és elvesztette az eszméletét.

Rhythm 0 (1974): Az egyik olyan performansz, amely leginkább veszélyeztette Abramović életét. Az olaszországi Nápolyban található Galleria Studio Morra-ban a művész több mint hetven tárgyat helyezett el egy asztalon. Voltak köztük festékek, tollak, virágok, kések, láncok, sőt még egy töltött lőfegyver is.

Közölte a közönséggel, hogy hat órán belül azt csinálhatnak vele, amit csak akarnak. Abramović meztelenre vetkőztették, zúzódásokat okozott, és még a revolvert is a fejére szegezték. A művész célja ezzel az előadással az volt, hogy megkérdőjelezze az emberek közötti hatalmi viszonyokat, megértse a pszichológiát és az emberek közötti kapcsolatok kialakulását.

In Relation in Time (1977): Ezt a performanszt Abramović Ulay művésznővel közösen adta elő az olaszországi Bologna városában található Studio G7-ben. 17 órán át ültek egymásnak háttal, és a hajuknál fogva össze voltak kötve. A mű célja az volt, hogy elősegítse az idő, a fáradtság és az egyensúlyról való elmélkedést.

Breathing In/Breathing Out (1977): Egy újabb közös performansz Ulayval, ezúttal Belgrádban mutatták be. Abramović és ő szemtől szembe térdeltek, orrlyukaikat cigarettafilterrel takarták el, és egymáshoz tapasztották a szájukat, így csak ugyanazt a levegőt lélegezhették be.

Az előadás 19 percig tartott: ennyi idő kellett ahhoz, hogy a közös oxigén elfogyjon, és a házaspár majdnem elájult. A munkával kapcsolatos szorongás érzését megtapasztalva mindketten igyekeztek vitára ösztönözni a szeretetteljes egymásrautaltságról.

Rest Energy (1980): Abramović és Ulay ismét együtt dolgozva a kölcsönös bizalomról akartak elmélkedést javasolni. A hollandiai Amszterdamban tartott performanszban a testük súlyát egymás kezében tartva egyensúlyoztak egy íjban, miközben egy nyílvesszőt céloztak a művész szívére.

Mikrofonok segítségével mutatták, ahogy a pár szívverése a feszültségtől és az idegességtől felgyorsul az idő múlásával. Az előadás mindössze négy percig tartott, és Abramović szerint karrierje egyik legbonyolultabb előadása volt.

A művész jelen van (2010): "A művész jelen van" című, portugálul régóta futó performansz a legújabb a listán, és világszerte nagy visszhangra tett szert. A közel negyvenéves pályafutásáról szóló kiállításon a New York-i MoMA-ban, a Modern Művészetek Múzeumában Abramović egy székre ült, és arra kérte a közönséget, hogy egy percig csendben álljon vele szemben. A három hónaposkiállításon a művész összesen 700 órán keresztül lépett fel.

Az egyik, aki vállalta, hogy részt vesz az előadáson, és meglepte Abramovićot, az egykori partnere, Ulay volt. Kettejüket meghatotta az újraegyesülés, és az előadás végén kezet fogtak.

Marina Abramović és Ulay a "The Artist Is Present" című előadáson a New York-i MoMA-ban (2010).